~JongIn
Amikor bevallotta, hogy ő az, teljesen ledöbbentem. Azt hittem, hogy az Alkotók, vagy KunWoo megölte...
- Semmi, "heló haver", vagy valami ilyesmi? - kérdezte. Lehetett hallani a hangján, hogy elvigyorodik, aztán egy kicsit felnyögött.
- Mit műveltek veled, azután, amit tettél? - Felhúztam magam ülőhelyzetbe, és YunHo hangja felé fordítottam a fejem.
- Azt, amit megérdemeltem. Motiválónak terveztek, nem pedig Segítőnek...
- Akkor mégis miért segítettél nekünk?
- Mert nem akarok többé Motiváló lenni! - csattant fel, majd újra felnyögött fájdalmasan.
- De te választottad ezt... - morogtam halkan, majd magam elé meredtem a sötétségbe.
- Tudom... Ezért is akarok véget vetni ennek - fészkelődni kezdett, majd éreztem, hogy a válla az enyémnek nyomul.
- Ezt hogy érted? - néztem értetlenül magam elé, majd YunHo felé fordítottam a fejem, bár a vaksötétben nem láttam semmit.
- Ha szépen kérem, akkor, talán megölnek... Ez az egyetlen esélyem. A Memóriatörlés semmin nem változtat, csak elfelejteti velem, hogy most mit csináltam... Akkor is Motiváló lennék. És majd megint megunnám, újra segítenék az Alanyoknak. Nincs más választásom, mielőtt kérdeznéd - magyarázta.
Egy ideig csendben maradtam és halkan vettem a levegőt, ami már kicsit nehéz volt. Kezdett fülledt lenni a levegő.
- Bár olyan lennék mint te... - hallottam YunHo suttogását néhány perc után, mire kicsit megrándult az arcom.
- Mi jobb nekem, mint neked? - kérdeztem hitetlenül, majd hátradöntöttem a fejem a falnak. A lábamban égő fájdalmat éreztem, majd elfintorodtam. Megint eszembe jutott a bent lévő bűz.
-Az, hogy te segítesz az Alanyoknak... Én pedig megpróbálom őket megölni, vagy legalábbis valahogy motiválni, hogy eljusson a Pálya végére.
Ezen egy kicsit elgondolkodtam. Igaza volt. Minket csak beprogramoztak egy adott viselkedésre...
Ezt igazságtalannak gondoltam.
- Szerinted milyen lehet odakint? ...Mármint a rendes Földön. Amióta elvittek minket, nem hallottam róla - kezdett bele. Erről igazán nem szabadott volna beszélnünk, de YunHo makacs, és amúgy is folytatta volna.
- Fogalmam sincs... Talán ugyan olyan, amilyen volt, amikor elvittek minket - hunytam le a szemem, majd elképzeltem magam előtt azt a képet, ami még megmaradt, vagy legalábbis visszajött a Memóriatörlés után.
Nem volt szép látvány. A városok romokban voltak. Az emberek úgy néztek ki mint a zombik. Üvöltöttek és rángatóztak. Az arcuk sebes és ijesztő volt. Mindegyikőjük bőre halványsárga, a szájuk szélén hab csillogott. Néhány testrészük hiányzott. A nap tüzesen ragyogott, olyan volt az égen, akár egy hatalmas narancssárga korong, amelyből ömlött a forróság. A földön már csak homok és száradt növények voltak. A fák szikkadtak és halottak. Ennyire emlékeztem...
- Mit szólsz hozzá, hogy mi csak gépek vagyunk? - kérdezte váratlanul, mire hirtelen kinyitottam a szemem. Erről igazán nem szabadott volna beszélnünk.
- YunHo, elég...
- Nem, JongIn! Valakivel beszélnem kell erről! Már nem bírom tettetni, hogy semmire sem emlékszem! - csattant fel, majd éreztem, ahogy megszorította a csuklómat, majd fájdalmasan felnyögött. A Tervezők még most is akadályozták, hogy erről beszéljen, de ő makacsul küzdött ez ellen. Csodáltam őt ezért. Amiért szembe tudott szállni a Tervezőkkel, és még feszíti a húrt.
- Robotok, akiket csak beprogramoztak! Aztán, ha átsegítetted az Alanyokat, már törlik is ki az emlékünket! Újra, újra és újra! Amíg fel nem adjuk, vagy, amíg ki nem öregszünk ebből! Azután, lekapcsolnak minket és ennyi! Kihasználnak, aztán beraknak egy francos dobozba, amíg valamelyik Alany fel nem lázad a Tervezők ellen! Bár ilyen soha nem volt... - nyögött fel.
- YunHo, honnan tudsz te ennyit erről? Igazán nem szabad...
- Képzeld, ha már többször végeztek rajtad Memóriatörlést, az nem tud sokáig tartani egy idő után. Látod a dolgokat, amik a laborban történnek... Látod az Alanyok testét és jellemzőit a monitoron.
Erre ledöbbentem. A Tervezők mindvégig figyelik az Alanyokat, és még minket is. Hihetetlennek hangzott ez, akkor...
- Mennyi ideig voltál Motiváló...?
- Hat évig... De már nem bírom.
- Bocs, hogy így közlöm veled, de, akkor miért nem ölöd meg magad? - kérdeztem, mire rosszul éreztem magam a nyers megfogalmazásomért.
- Próbáltam. De a Tervezők nem hagyják. Irányítanak minket... Akár akarod, akár nem.
Ahogy YunHo ezt elmondta, eluralkodott rajtam a félelem, hogy akármelyik pillanatban a Tervezők megkínozhatnak, kellékek nélkül. Vagy most azonnal ki is törölhetik a memóriánkat.
- Hyan életben van - mondta YunHo, és a hangja furcsán csengett a szobában. Értetlenül pislogtam magam elé.
- Hogyan? - kérdeztem vissza hitetlenül.
- Az Első Próbán senki sem halhat meg.
- De, hát beleesett a folyóba!
- Gondolom tudod, hogy a Tervezők figyelik az Alanyokat. Nem hagyják, hogy az Első Próbán meghaljanak.
- Akkor, azt akarod mondani, hogy kimentették őt?
- Pontosan.
- És mi lesz KunWoo-val? Ő meg akarja ölni... Vagy nem?
- Csak motiválja, hogy eljusson a Pálya végére. Ha kell, több sérülés árán is. De akár hiszed, akár nem, közben vigyáz is rá...
Lepetten pislogtam párat, majd újra lehunytam a szemem. A sok új információtól, úgy éreztem, szét szakad a fejem.
- Hyan hányas? - kérdeztem utoljára. De azután már pihenni szerettem volna. Túl fáradt voltam.
- Tessék?
- Hányas Alany? - kérdeztem kicsit hangosabban.
- WR5. - válaszolta. - Ezzel van tele az egész hely. A fákra ez van vésve... Nem igaz, hogy nem láttad.
- Képzeld, nincs időm fákat csodálni.
Amint ezt kimondtam, félálomba merültem. Eltelt 5 perc, majd YunHo halkan megszólalt fáradt hangon.
- Szerintem túl fogja élni a Második Próbát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése