9. FEJEZET

~ JongIn

Arra ébredtem, hogy MinJun erővel kétszer felpofozott. KunWoo előttem állva a híd szélén egy pisztollyal a kezében a távolba célzott, és lőtt egyet. Amikor magamhoz tértem teljesen, KunWoo mögött térdelve néztem, arra amerre lőtt. Láttam, hogy Hyan állt ott… Hirtelen talpra álltam, de MinJun a kezeimet hátrafogva még mindig vissza rántott. Ahogy Hyan nekiesett a korlátnak, kétségbe esett szemekkel néztem őt.
- Hyan - jött ki ez a szó a számból rekedtesen és halkan.
A korlát kettétört, majd Hyan magatehetetlenül zuhant a híd alatt lévő folyó felé a széttört fadarabokkal. Engem nézett. Az a pillantása egyszerűen olyan volt, mint egy szívbe szúródó kés. Egyszerre bűntudatkeltő és sajnáló is. Térdre rogytam. MinJun jobban megszorította a csuklómat, majd belém rúgott. Nem foglalkoztam vele.
- HYAN!! NEE! - ordítottam, hangszálaimat nem kímélve. - Uramisten...!! - csuklott el a hangom, aztán éreztem, ahogy a szemgolyómat valami melegség veszi körül. Furcsa, de ismerős érzés volt egyben. Régóta nem éreztem ilyet... Amint megláttam, hogy Hyan a folyóba esett eszméletlenül, könnybe lábadt a szemem.
Nekem kellett volna rá vigyázni. Megígértem... Az apjának. A Tervezőknek. Még ennek az egésznek az elején...
- Egy gonddal kevesebb… - szólalt meg MinJun mögöttem.
- Te idióta! - fordult meg mérgesen KunWoo, és MinJun-hoz vágta a pisztolyát. MinJun értetlenül meredt a földön heverő pisztolyra.
- Mondtam, hogy másik stukkert vegyél! Az a ribanc még él te nyomorék! Csak az oldalát találtam el, mert kancsi az a szar, mert öreg! - ordította le MinJun fejét KunWoo, a folyó felé mutatva.
- Vagy csak te vagy a kancsi, és nem a fegyver... - morogtam az orrom alatt. Majd végigfutott az agyamon mit is mondott KunWoo. Reménykedve meredtem a hóra könnybe lábadt szemekkel. Ekkor MinJun felrántott KunWoo parancsára, majd megragadta a fekete ingem gallérját és dühösen felemelt.
- Még egy ilyen, és nem éled meg a holnapot... - sziszegte a fülembe KunWoo, mire egy kicsit megrándult az egész testében, majd hirtelen elengedett, és a földre hulltam. Zavartságot láttam a szemében. Mintha nem is ő lett volna. Mintha valami irányította volna... Vagy, inkább valaki.
Tudtam, hogy ki. Ő is tudta. Mindannyiunk. DongHo, MinJun, KunWoo, Hyan családja és én is.
DongHo rémülten meredt KunWoo-ra, aki mérgesen fújtatott egyet, majd gyomorszájon ütött.
- Meg kell keresnünk azt a szukát… De lehet, hogy meg is fulladt a vízben... Vagy már ki is mentették. Az a legvalószínűbb... - ment el mellettem KunWoo, mire nyugtalanul vergődni kezdtem.
- Állj már le te nyomott! - szólt rám MinJun egy kis remegéssel a hangjában, majd egy kicsit abbahagytam, hogy erőt gyűjthessek magamban.
Hirtelen kirántottam a kezem MinJun szorításából, majd az erőmet nem kímélve arcon ütöttem őt, majd a könyökömmel vállon vágtam MinJun-t, mire földre rogyott. DonHo megindult felém, és egy vastag faággal akart fejbe kólintani, de lehajoltam, amikor meglendült a keze, és a gyomrába ütöttem egyet. DongHo összegörnyedt a hóban, és csak nyöszörgött.
- Mindig én járok így… - nyögött fel fájdalmasan DongHo. KunWoo megelégelte a kitartásom, majd visszafordult. Megállt előttem, várva a reakciómat. Először farkasszemet néztünk, aztán hirtelen rácsaptam a mellkasára, és megpróbáltam kibuktatni, amíg hátrál. De nem jött össze. KunWoo jobb harcos mint én. Esélyem sem volt.
KunWoo felugrott, majd miután földet ért, elkapta a nyakamat, nekinyomott az egyik közeli fának, és gyomorszájon ütött. A fájdalomtól összegörnyedtem a hasamat fogva. Majd, amíg fájlaltam a hasamat, KunWoo teljes erőből a sípcsontba rúgott, mire elüvöltöttem magam, és a földre rogytam, a lábamat szorongatva.
- Remélem megtanultad, hogy ki a főnök… - köpött mellém lenézően, majd felrántott az ingem hátsó gallérjánál fogva, és húzott maga után.
A lábam annyira fájt, úgy éreztem, hogy azonnal szét akar szakadni. Csak nyögésre volt erőm, majd engedtem a testemnek, hogy elernyedjen, így tehetetlenül húzattam magam a földön. KunWoo nem foglalkozott azzal, hogy a földön vagyok. Jobban megszorította az ingem gallérját, és húzott tovább. Megragadtam az alkarját, és a még ép lábammal segítettem magam a tolásban, hogy ne sértse tovább a lábamat a jegesedő hó.
KunWoo lenézett rám, majd vissza az ösvényre. Az arca kifejezéstelen volt. De mintha láttam volna... valami szánakozót a szemében. Vagy, csak én kezdtem bedilizni?
Már éppen az ájulás szélén voltam, amikor letértünk az ösvényről, és egy jó másfél óra múlva, egy régi épülethez értünk. KunWoo behúzott a vasajtón át. Bent sötét volt. Vak sötét. Letámasztott a fal mellé az ajtó közelében, és résnyire hagyta nyitva az ajtót. Leguggolt mellém és az arcomba hajolt.
- Ha nem kellenél, már régen kitettelek volna estére a farkasoknak… Tudtad, hogy megérzik az embert? - kérdezte úgy, mintha nem tudnám.
- Egy hosszú vércsíkot húztál magad után, kölyök - folytatta. - Szerencsére ide nem tudnak bejönni. Szóval, mivel már említettem, hogy kellesz még, ezért, hála a nagy szívemnek, elállítom a vérzést. Eltörtem a lábadat. Vagyis megrepedhetett, amikor beléd rúgtam.
Én csak bambán hallgattam szavait, és néztem, ahogy két kezével megfogja a rossz lábamat és egy hirtelen mozdulattal kiegyenesítette. Egy fájdalmas ordítás hagyta el a számat, majd csak nyöszörögtem. KunWoo egy vastag, hosszú rongyot vett elő a sötét mélyéről, majd elkezdte betekerni a lábamat a seb felett.
- Na… most viszont nem tudom mit kéne ilyenkor csinálni, de ne állj lábra, amíg vissza nem jövök. Egyébként se tudom, hogy most mit csináltam... De ha jót akarsz, akkor nem mozgatod, és pihenteted - állt fel és lazán kisétált az épületből. Hangos csattanással bezárta maga után az ajtót. Egyedül voltam a vak sötétben. Némán és bambán bámultam a feketeségbe. Már csak a saját lélegzetvételemet hallottam.
Büdös volt. Alvadt vér és romlott kaja szag volt. Ablak sehol, hogy legalább egy kicsi fény jöhetett volna be.
Hyan még él. Még élhet… Csak ezt tudott a fejemben járni. Valószínű, KunWoo őt keresi. Ha tudtam volna, felálltam és utána mentem volna, de nem tudtam. Nagyon fájt a lábam, ezért inkább nem erőltettem.
Néhány perc múlva szédülni kezdtem, és már félálomba merültem. Lassan lejjebb csúsztam a földön, hogy fekvő helyzetben legyek. Lehunytam a szemem és pihenni próbáltam.
KunWoo már régen elment és úgy éreztem, nem is fog visszajönni. Pár perc múlva csendes mozgolódást hallottam, nem messze magam előtt. Félni kezdtem, de megtartottam a hidegvérem.
Nem mozdultam, hátha nem vesz észre az a valami. A mozgolódás egyre közeledett, mély szuszogással. Kénytelen voltam felülni, ami kis fájdalommal járt. Majd a valami már mellettem kapkodta a levegőt. Meleg lélegzetét a nyakamon éreztem. Mi ez?
- JongIn? - hallottam a valamitől. Ismerős volt ez a hang…
- YunHo… - ejtettem ki a nevét, mire egy helyeslő nyögésfélét hallatott.