6. FEJEZET

Hát mégis igazam volt? Tőrbe csal, aztán megöl?
Hallottam egy nyugtalan mozgolódást. Az öreg ijedt arccal nézett rá és a foteljában hátrább ült.
- Nem, nem én nem fogom Önt bántani. Én nem… bántanék senkit...
- Hát akkor, hogy kerültél a rossz fiúkhoz?
- Biztos tudni akarja? - kérdezte magabiztosan JongIn.
- Biztos - dadogta halkan, majd megint hallottam egy mozgolódást. Gondoltam, JaeHyun elhelyezkedett a foteljában. Hallottam a kandallóban sercegő tűz hangját, mintha a tűz is kíváncsi lenne erre a történetre.
- Az egész úgy kezdődött, hogy… 10 éves koromban tartottuk az anyukám szülinapját... Kitaláltuk, hogy bújócskát fogunk játszani. Én a szekrénybe bújtam. A húgom számolt 20-ig, amikor 12-nél befejezte a számolást, nagy és nyomasztó csend telepedett a házunkra. Majd egy kis idő után lassú lépteket hallottam… A léptek közeledtek a szekrény felé, amelyikben voltam. Egész idő alatt azt hittem, hogy apukám keres... - ennél a mondatnál elcsuklott a hangja. - Kinyílt a szekrényajtó és egy idegen ember állt késsel a kezében, amiről már csöpögött a friss vér. Ijedt arccal néztem mögé, és a húgom... A drága kishúgom holtan feküdt a földön... Még a szeme is nyitva volt... - Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy JongIn szemeit könnyek borították el. - Az ember, aki emelte a kezét, hogy leszúrjon, gyorsan elkiáltottam magam, hogy "Várj!".
Egy kicsit elhallgatott. Csak a tűz ropogott siettetőn, mintha tudatni akarta volna JongIn-nal, hogy folytassa.
- Azt kérdezte, "Mi van?" - folytatta JongIn, mintha értette volna, mit üzent neki a tűz. - Önkéntelenül mondtam, hogy nem ölhettek meg. Oda jött a többi ember is. Elkezdtek beszélgetni és, közben hozzám is beszéltek minden féléről. Végül megszólalt a vezérük, hogy "nekem tetszik ez a kis srác... Jól van, ajánlatot adok, állj be hozzánk és nem ölünk meg. Ha nem akkor kénytelenek leszünk megölni." - megint megállt pihenni beszéd közben.
- Nem volt más lehetőségem, bólintottam. Napokon, sőt éveken keresztül mentünk házról-házra és öltek embereket… Én csak némán bámultam az embereket, akik segítségért fohászkodva néztek rám sírva... Ráadásul a legjobb barátomat is a szemem előtt gyilkolták meg... - csuklott el megint a hangja, végül felsóhajtott nehézkesen és a térdén pihentette meg a könyökét és ujjaival megdörzsölte a szemét, hogy JaeHyun ne lássa, hogy könnyezik. A történet hallatán összeszorult a szívem és letöröltem egy könnycseppet, ami már másodpercekkel ezelőtt folyt végig az arcomon. Miért nem mondta el nekem?
- És a kis hölgy, hogy került hozzád? - kérdezte JaeHyun néhány, néma csend után.

Gyorsan elmentem a konyha kinézetű szobába és bevizeztem egy rongyot, amit a csap mellett találtam. Néhány másodperc múlva visszamentem, és mind a ketten engem néztek. Odasétáltam JongIn-hoz, és a sebére tettem a vizes rongyot. Majd megvártam, amíg JongIn tartja a rongyot, aztán felálltam és kimentem a házból, és a legközelebbi fára, ami a házhoz közel volt, mögé álltam, majd nekidőltem. Levegőznöm kellett. Fel kellett fogjam, amit JongIn mondott. Kb. 10 perc múlva utánam jött és keresett. Éppen a fa másik oldalán állt, ami mögött voltam. Felsóhajtottam, majd előjöttem, és véletlenül, szó szerint beleütköztem JongIn-ba.
- Bocsáss meg! - hadarta.
- Miért nem mondtad el nekem?! - néztem fel rá könnyes szemekkel, még mindig a múltjára gondolva. Nem tudom milyen érzés látni, hogy a testvéred holtan fekszik előtted, és már nem tehetsz érte semmit.
JongIn habozott. 
- …Én… Féltem - válaszolt halkan a szemeimet nézve. 
- De mitől? Jobban értettelek volna...

Felém nyúlt.
- Menjünk - mondta, majd levette a dzsekijét és rám terítette, mert rajtam csak egy hosszú ujjú póló volt.

Amíg mentünk a házhoz, mind a ketten néma csendben ballagtunk egymás mellett. Bementünk. JaeHyun már várt minket.
- Nos? Akkor, kishölgy, hogy kerültél az úrfihoz? - kérdezte tőlem. 
- Hozzájuk is elmentünk - kezdte JongIn - Éppen a hátsó ajtónál álltam, amikor Hyan kijött, és lefogtam hátulról. Egy késsel kicsit megvágta a nyakamat. - hajtotta ki kissé a fekete ingét, hogy megmutassa JaeHyun-nak a sebet. - Elengedtem, és futott az erdőbe, a kést eldobta, én felvettem és hamarabb mentem el a „munkából”. Utána mentem. Farkasok támadták meg Hyan-t.
- Várj. Te egész idő alatt követtél? - lepődtem meg. 
- Igen… Szóval. Azt a farkast, amelyik Hyan-t kergette, azzal a késsel öltem meg, amit a nyakamhoz tartott. Magamhoz vittem, beszélgettünk és kopogott a főnököm hogy, miért mentem el olyan korán. Szereztem egy monoklit, mert KunWoo megütött… Mondta, hogy már ránk is fog vadászni. Aznap tudta meg Hyan, hogy én is a gyilkosok közé tartozok… Izé... Tartoztam - javította ki JongIn.
2 órán át beszélgettünk, és közben JaeHyun néha megismételte, amit JongIn mondott. Először bizarr volt, de a végére megszoktuk.
Hirtelen belém nyílalt valami. Az, hogy ezt már megint láttam... Az álomban. Majd rémülten néztem magam elé, mire JongIn és JaeHyun rám néztek. Átfutott az agyamon, hogy mi van, ha a szüleim...
- A szüleim! - kiáltottam fel hirtelen, mielőtt befejezhettem volna a gondolatomat. - Hol van a családom?! Látni akarom őket!
- Mi történt? - kérdezte váratlanul JaeHyun, egyszer rám, majd JongIn-ra nézve.
- Majd meglátogatjuk őket... Most túl veszélyes lenne. Mert...
- Miért? KunWoo már meghalt. Nem? - kezdtem türelmetlen lenni, és kicsit megemeltem a hangom.
JongIn csalódottan lehajtotta a fejét. Rémülten néztem rá:
- Ugye? Ugye, meghalt...? - kérdeztem halkabban.
- Csak eszméletlen volt...- nézett fel rám reménytelen szemekkel.